Események
Legfrissebb hírek
2014. május 20.
Facebook elérhetőség!
2012. február 20.
Köszönjük!
2011. május 22.
Vasúton,vasaddal,vízhez...
2011. február 5.
2011
Legfrissebb cikkek
2018. március 27.
Primavera Trail Race
2017. október 14.
Galya 50
2017. szeptember 1.
Transilvania Bike Trails
2017. július 31.
Casoaia Bike Run&Fun
Mamut Bike Race
2016. szeptember 14.
Mamut Bike Race 2016 Gyulafehérvár (Alba Iulia)

Józsi találta ki még a nyáron, hogy szeptemberben csináljunk egy hosszú hétvégét Gyulafehérváron a Bicheru Cycling szervezésében megrendezésre kerülő Mamut MTB Race hétvégéjén. Nem volt nehéz rábeszélnie, beneveztünk, szállást foglaltam és szeptember 9-én, pénteken már délben útra keltünk négyen: Józsi, Enikő, Soma és én.
Ezt a versenyt a fehérváriak másodszor rendezték meg, mi először vettünk részt rajta. Külföldi versenyzőkre nem számítottak, a honlap nem is fogadta el a nevezésünket, így e-mailben regisztráltam be hármónkat, Enikő pedig a versenyközpontban drukkolt nekünk. A központ a parkoló fölött másfél kilométerre, a hegyen helyezkedett el, így a bemelegítés a nevezési csomag felvételével meg is történt. Helyi ismerős csak a főrendező felesége, Ioana Toma volt, akivel tavaly együtt álltunk dobogóra a kolozsváriak Muntele Rece-i versenyén és egy másik magyar származású biciklis, Enikő Cioca. Más városokból jöttek biciklis barátok, bár nem mindenki, hiszen aznap Arad mellett is volt egy megmérettetés. A rendezők nagyon örültek részvételünknek, hisz csak mi hárman voltunk külföldi nevezettek; már a start előtt szóltak, hogy vasárnap lesz egy kerékpártúra, melyen örömmel látnának bennünket :)
Kolozsvári ellenfelemmel, Simonával tekertem egy darabig, de nem nagyon tepertem, ő erősebb nálam. A többi 30+ nőversenyzőtől meg nem igazán tartottam, így kényelmes tempóban mentem végig. A start nagy melegben, 11.30-kor volt, így a pálya felénél betett hosszú mászás alaposan széthúzta a mezőnyt; innentől hosszú időn keresztül egyedül tekertem, az élboly már elhúzott, Simona előttem, a középmezőny messze mögöttem. Felváltva haladtam tűző napon és árnyat adó erdős részeken. A frissítés kitűnő volt: nem az asztal mögött unatkozó-bambuló segítők vártak minket, hanem az izotóniás italt kézbe adó, a tempót nem akadályozó önkéntesek profin láttak el bennünket folyadékpótlással. Ezt mondtam is másnap a szervezőknek, akik örültek az elégedettségnek és annak, hogy embereik remekül tették a dolgukat. Megtudtam, hogy azért, mert nem lelkes falubelieket állítottak az itatópontokhoz, hanem kerékpárosokat, akik pontosan tudják, miért nem állsz meg inni, pihenni; nem értetlenkednek, hová a nagy sietség :D A pálya gyönyörű, változatos útvonalon haladt, két oldalt szurkolók, fotósok hada. A veszélyes helyeket is időben jelezték, nem ért váratlanul senki egy-egy nagy lejtő, nyomvályús szakasz. (Egy helyen az erdőből dózerútra vezető résznél messziről kiabáltak, hogy „fékezz, óvatosan!”, de „fog a fene lassítani, sietek”, gondoltam én – majd kis híján elszálltam, amint nagy sebességgel a kavicságyra érkeztem…) A kacskaringós útvonal kitűnően jelölve, el sem lehetett téveszteni – nagyon okosan több volt a festés, mint a szalagozás, így a falubeliek nem tudták leszedegetni a jelölést, ahogy néha megtörténik…  A 17. km-től 7 km hosszú fák között bujkálós lefelé, lehetett ereszteni rendesen, minimális fékhasználattal - egyszer fogtam meg kicsit jobban a hátsó féket, majdnem nekicsapódtam egy fának, de megúsztam, onnantól nem a lassításra, hanem a pályán maradásra figyeltem csak.
Az offroad rész után 4-5 km aszfaltos felfelé következett. A mászással nem volt semmi bajom, imádom, de szívesebben mentem volna inkább végig terepen. Azt viszont nem lehetett nem észrevenni, hogy a várost sok-sok kilométernyi jó minőségű kerékpárút veszi körül; 2-300 méterenként pihenő, néhány kilométerenként játszótér van – igazi családi kirándulóparadicsom gyönyörű természeti környezetben; mindez a belvárostól 4-5 kilométerre.
Az aszfalt után szép erdős szakasz, majd célegyenes hangos kiabálással, buzdítással és ismét fotósokkal. Soma már a hegyen lévő étterem árnyékos teraszán várt újdonsült ismerősével, ide telepedtem én is. Hamarosan láttam, hogy Simona és én nemcsak kategóriában lettünk első és második helyezettek, hanem összetettben is, ugyanúgy, mint a reketói versenyen. Másnap mondták is a román szervezők, jövőre csak hosszú távra nevezhetünk, mert rommá verjük a mezőnyt röviden :D
A díjkiosztó jó hangulatban és gördülékenyen zajlott, az érmen kívül bort, fejkendőt és 250 lei készpénzt nyertem.
A díjkiosztás után lezuhanyoztunk a szálláson, majd nyakunkban vettük Gyulafehérvár festői belvárosát. Minden épület: a vár, a templomok, múzeumok, középületek tökéletesen felújítva. Mindenhol rend és tisztaság, a sétálóutcán takaros bódékból árulják a palacsintát, lángost, fagylaltot; a kávézókban korabeli ruhákba öltözött felszolgálók serénykednek. Az utcákon, tereken nem csak hírességek szobrai láthatóak, hanem a múltat idéző városi polgárok szobrai is: a padokon családok üldögélnek, a járdán fiatal nő siet kosárral a karján, a város egykori kapuit fegyveres őrök vigyázzák, a téren jólöltözött urak társalognak – mindez életnagyságú bronzfigurák formájában. A belváros egyébként is mozgalmas volt, helyiek és turisták sokasága sétált mindenfelé, szembetűnően sok kisgyermekes családdal. Kerékpárút mindenhol van, kicsik és nagyok suhannak rajta biciklivel, rollerrel, gördeszkával. Láttunk esküvőt is, korabeli jelmezbe öltözött zenészek haladtak a násznép élén, majd lovasok ügettek át a váron. A látványosságok sokáig nyitva vannak, hiszen sötétedés után sem áll meg az élet, így bejutottunk a híres ortodox koronázási templomba is, ahol 1922. októberében Ferdinánd román királyt uralkodása nyolcadik esztendejében újrakoronázták.
A belvárosban vacsoráztunk meg, így késő este tértünk vissza szállásunkra, de mielőtt nyugovóra tértünk, a panzió kertjében üldögélve megittuk négyen a bort, amit nyertem. :)
Reggel elköszöntünk Józsiéktól, mert ők Vajdahunyad és Déva várát akarták megnézni, mi viszont úgy döntöttünk, elfogadjuk a Bicheru Cycling túrameghívását és vasárnap is biciklizni megyünk. Reggel 9-kor találkoztunk a csapattal a benzinkútnál és körülbelül harmincan indultunk fel a hegyre. 15 km-t haladtunk felfelé egy patak mentén, elhaladtunk egy smaragdzöld vizű tó és vadászház mellett, majd tovább fel, a környék legmagasabb hegyére. Elöl haladtunk, így a lassabban tekerőket bevárva volt időnk a tájat csodálni és fényképezni – ez az, ami a versenyeken nem lehetséges a nagy sietség miatt. Sorin, a fehérvári „boss” terepjáróval ment előttünk, helyenként bevárta a csapatot és sört, kólát osztott az előző napi verseny szponzorainak adományaiból. A hegytetőre érve terülj, terülj asztalkám fogadott bennünket: Sorin nemcsak a szombati ellátmány maradékát vitte fel a hegyre, hanem a kekszen, banánon, almán és csokin kívül kenyeret, szalonnát, sajtot, paradicsomot és paprikát is. Kempingasztalon kirakta a lakomát és ütemes sípszóval hajtotta fel a társaságot a hegyre. A kóla, víz, sör és izontóiás ital mellett volt pálinka is, de jobbnak láttam kihagyni, ha már a szombati hosszú felfelét megúsztam hányás nélkül :D A később érkező lemaradtakat Ioana „gyertek, itt a kaja” kiabálással biztatta. :)
Evés után a hegygerincen hullámvasút következett: kisebb mászások és vidám lefelék követték egymást. A pásztorok mellől hamis pásztorkutyák rontottak ránk, szerencsére a fiúk segítségével sikerült elhaladnom mellettük. Az utolsó nagy lefelé előtt kettévált a csapat: Cristi szólt, hogy a társaság fele leereszkedik egy könnyebb, biztonságosabb lejtőn a kocsikhoz, mi pedig velük fogunk menni a technikásabb szakaszon. Bizony, kár lett volna kihagyni az utolsó nagy száguldást, megérdemeltük a hosszú mászás után :)
A kocsihoz érve gyors bepakolás, elköszönés, majd elindultunk az előttünk álló ötórás útra hazafelé. Megállapítottuk, hogy ezt a versenyt sem szabad kihagyni többé, erre a gyönyörű és barátságos helyre akár gyerekkel is érdemes elindulni - alakul tehát a jövő évi versenynaptárunk, csak jussunk el mindenhová :)

Kapcsolódó fórum
Kapcsolódó linkek